Sztereó dugók tömkelege sorakozik az asztalon (igazából és képletesen is), ahol az ikonok elrendezése inkább csak a középterület "elkerülésére" célját szolgálja, kismértékű csoportosítással. Az óra/dátum asszimetrikus elhelyezése nem rossz ötlet, ha a többi…
Aranyos kutyának tűnik (bár ez nem a cukiság blog.) A képek "háttérbe" való ültetése egész jól meg van oldva. A tálca középre helyezése nem sok helyen látott megoldás, használható rendesen?Üdv!Küldtem már be képet, ezt most főként azért küldöm be, mert a…
Nos, látszik, hogy a bal oldalira csak az útban lévő dolgok kerülnek ki:)Én dualmonitornál eleve arra szánt háttérképpel dobnám fel a munkaterületet, de persze ez ízlés kérdése is.Még a nagy terület sem zavarta meg a beküldőt, hogy faltól-falig beterítse haszontalan dolgokkal…
A beküldő nem sokkal azután, hogy elküldte a képeket (az alsó 4), jelezte, hogy csinosított rajta, ezért az is bekerült. Talán nem gond, hogy az újabb verziót egybe olvasztottam, ugye?(Zárójelben megjegyezném, hogy az ilyen dolgok még inkább lassítják a poszt kikerülését :P -…
Egy ötletes háttérképpel rendelkező asztal (talán ezzel még valamit lehetne kezdeni, mármint hogy a kettős háttérrel valamit ikonok terén is elválasztani:) a mai poszt témája.Az ikonok még nem vetteték le magukról a nyilakat, az oldalsáv finomításra szorulna, a tálca színe…
Bár az évvégi ünnepek már elmúltak, de íme egy asztal még a múlt évből, amely az angolszász kultúrkörből táplálkozó háttérrel látható. A Linuxhoz nem igazán tudok hozzászólni, vagy 6 éve nem láttam olyat :)Nesze neked majmolás :P Hello!Már küldtem be képeimet,…
Az ötletes háttérképet (ismerem amúgy korábbról) díjaztam a fentebbi címmel. Rendrakás után? Anyám, mi lehetett előtte :) Az ikonokból lehet mazsolázni, lehetőleg tegyétek is. Szia. A kép rendrakás előtt készült, de direkt nem azt küldtem be. A többit meg majd…
Némileg megkésett karácsonyi stílusban összeállított asztal egy korábban beküldő gépéről. Kicsit nagynak tűnnek az alsó ikonok, de amúgy nem rossz. Hm, úgy tűnik, évente küldesz be képet :)HaliKorábban is küldtem már be képet az…
Utolsó kommentek