Remélem nem keverek össze senkit. A készítő három képet is feltöltött. Azonban azt kérte, hogy az első képet ne tegyük közzé (ha lehetséges). Szóval úgy gondoltam hogy a bejegyzés bevezető részében a második, finomított asztal kerül. Viszont szerintem jó látni azt, hogy…
Ahogy azt az ide látogatók gondolom már észre vették történt egy kihagyás ismét a blog életében, ez miatt nem akarok magyarázkodni szóval beszéljünk arról, hogy mi van most.
Mint azt látjátok 34 asztal érkezett a közel két év során. Ez vajmi kevés főleg ha valaki látja…
Ma rendhagyó módon egyen Linux (Ubuntu) asztal kerül terítékre.
A tálca fekete színű, igényesen elrendezett ikonokat és információs kiírásokat tartalmaz. Az asztal alján gyári ikonokat találunk. A háttér egy sivatagot, valamint a háttérben lemenő napot ábrázoló kép. Ami ha…
Ezt a desket deviantArton szúrtuk ki, és rövid egyeztetés után kiderült, készítője szívesen megosztaná olvasóinkkal is.
Igényes asztal, ügyes megoldásokkal, nyilván az asztal tulajára is illenek ezek a jelzők. :) Úgy beszéltük meg, hogy az idézőjelek közé, az asztal alatt…
Ismét egy Linuxos asztal. Amint látjátok a kép nem mostanában érkezett. Ezúton is szeretnénk bocsánatot kérni a küldőtől, hogy csak most került ki az asztala a blogra, de kikerült. Várjuk a véleményeiteket és kíváncsi lennék a dockban lévő ikonokra, mert számomra azok…
Szintén nem régi kommentelőnk, lajosbátyám szuper screenshotjai következnek. Én nem értek annyira ezekhez, olvassátok őt magát :Doprendszer: 64 bites openSUSE 11.1 (GNU/Linux)grafikus környezet: KDE 4.2.1ablakkezelő: Compiz FusionGyártottam még öt képet hozzá, mindegyik a compiz…
Egy régóta itt álldogáló asztalt posztolok most, hogy fogyjon a régebbiekből is :)Érdekes háttérkép, jó ikonok, sejtető ikoncimkék jellemzik a beküldő asztalát, amelyet remélhetőleg jól kiveséztek. Nekem némelyik ikon azt sejteti, hogy mintha egy reinstall után lenne a gép,…
Egyszerűen nagyszerű, nem túlspirázott asztal/háttér. Nem folyik ki tőle az ember szeme. Igaz parancsikon nem sok van, a fentiekből az általánosakat megismerem, de ez az ati_min és ati_max ez gondolom teljesítmény beállításra való ugye?
Utolsó kommentek